DIÁKÉLET ALAPÍTVÁNY

Támogasson, hogy támogathassunk! Kérjük, ajánlja fel adója 1%-át!

Adószám: 18404478-1-05

Partnereink









Az alapítványról

A Diákélet Alapítványt 1992-ben alapították az akkori Kilián György Gimnázium (ma már Diósgyőri Gimnázium) tanárainak és szülői közösségének kezdeményezésére. Azóta is aktívan közreműködik és részt vesz Miskolc diósgyőri városrészének kulturális és társadalmi életében.

Az alapítvány alapvető célkitűzései között szerepel a diákokhoz kapcsolódó nevelés, oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés elősegítése. Szakkörök, önképzőkörök, előadások szervezése. A kreativitás és az önkifejezés fejlesztésének támogatása. A hátrányos helyzetűek segítése az esélyegyenlőség elérése érdekében.

Tehetségkutatás:

Az alapítvány évek óta támogatást biztosít tehetségkutató sport-, tanulmányi- és kulturális versenyek megrendezéséhez, a legjobbak díjazásához.

Tehetséggondozás:

A versenyeken feltűnő, illetve az alapítvány látókörébe kerülő tehetségek fejlesztését, gondozását biztosító foglalkozások támogatásával törekszik az alapítvány a szűkebb pátriához, a városhoz, a városrészhez való kötődést is elérni. Hiszen amennyiben a tehetséges diákok érzik, hogy figyelnek rájuk, foglalkoznak velük, kevésbé vágyódnak el lakóhelyükről. Az átélt sikerek is növelik a városhoz, városrészhez kötődést.

A versenyek szervezése, díjazása, a tehetséggondozó foglalkozások támogatása mellett a versenyeztetésben is segítséget nyújt az alapítvány, hiszen rendszeresen átvállalja a nevezési díjak, a szállás, utazási költségek kifizetését.

Nagy figyelmet fordítunk az ifjúság környezettudatosságának fejlesztésére, az ország természeti-, kulturális értékeinek megismertetésére, amit kirándulások, táborozások támogatásával igyekszünk elérni.

Kulturális szerepvállalás:

Több éve tartó együttműködés keretében a Miskolci Nemzeti Színházzal együttműködve támogatja az alapítvány kulturális programok, versenyek, táborozások megszervezését, lebonyolítását. A Diósgyőri Gimnázium diákszínpadi csoportjainak működését, az előadások létrehozását támogatva nyújt lehetőséget a városrész lakóinak kulturális élmények könnyebb elérésére. Ez ismét csak a hátrányos helyzetű fiataloknak jelent nagy segítséget. Ugyanakkor a városrész közösségépítését is szolgálják a közös élményszerzés lehetőségének megteremtése.

Minden támogató tevékenysége során nagy figyelmet fordítunk a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek segítésére. Az ő esetükben a támogatás mértéke mindig jelentősebb. Egy olyan térségben, mint Borsod-Abaúj-Zemplén megye, ahol a diákok jelentős része munkanélküliséggel, szociális problémákkal, válással érintett családban él, ez a fajta tevékenység elengedhetetlen a hátrányok leküzdése, a felzárkóztatás, az esélyegyenlőség megteremtése érdekében.

Ezen felvázolt tevékenységek érdekében fogadja az alapítvány a felajánlott SZJA 1%-okat, de egyéb támogató adományokat is. Ezeket igyekszik céljai megvalósítása érdekében a pályázati lehetőségek segítségével kiegészíteni.

A Diákélet Alapítvány elnevezésével is igyekezett már alapításakor kinyilvánítani, hogy az ifjúság, a diákság sokszínű, hasznos időtöltéséhez, önszerveződéseihez, közösségi életének eseményeihez, a tehetségek gondozásához, a hátrányok leküzdéséhez kíván segítséget nyújtani. Ezen a területeken 1992-es alapítása óta folyamatosan eredményesen folytatja tevékenységét.

Különböző közösségi szinteken, az osztályközösségektől, az iskolai, városrészi, városi közösségeken át a még tágabb közösségek szintjéig egyaránt jelen van támogató munkájával.

Közösségfejlesztő tevékenységek támogatásaként említhető mindazon rendezvények szervezése, költségeinek fedezése, amelyek a különböző diák- és ifjúsági közösségek hasznos szabadidő eltöltését, szórakozását, művelődését szolgálják. A klubdélutánoktól kezdve, a bálokon át, a kirándulásokig; színházlátogatásoktól kezdve, a kiállítások rendezésén át a diákszínpadi előadások lebonyolításáig minden évben számos esemény támogatásával éri el, hogy a diákok minél szélesebb köre találjon érdeklődésének megfelelő közösségeket, ahol jól érzi magát, kibontakoztathatja tehetségét. Ily módon évről-évre több száz diáknak nyújt támogatást, azon diákok száma pedig, akik ugyan nem tagjai a különböző közösségeknek, de az ezek által létrehozott produkciókkal kapcsolatba kerül, vagy csak részt vesz a rendezvényeken, több ezer is lehet.